Cégvezetés

sikeres menedzsment

megbízható hátérrendszer

A családban marad!

Cégvezetés

Zelenák András Novitax ügyviteli szoftverfejlesztés

Zelenák András

ügyvezető

A NOVITAX Kft. alapítója és „örökös” ügyvezetője vagyok (munkámat már hosszú évek óta segítik gyermekeim, tehát vannak örököseim). Szervező mérnökként, szinte egész életemben informatikai rendszereket terveztem és készítettem, az utolsó évtizedekben az ügyviteli programokra (könyvelő program, bérszámfejtő program, számlázó program) specializálódtam. Talán szakmai elhivatottságomnak is köszönhető, hogy a megálmodott és megvalósított programjaimat használói szeretik, többnyire dicsérik és ragaszkodnak azokhoz.

Ezért tartom „virtuális” gyermekemnek és annak megfelelően ápolom, gondozom és fejlesztem a NOVITAX integrált vállalatirányítási rendszerét (Win-Tax), és az azt alkotó könyvelő, bérszámfejtő, számlázó készletnyilvántartó és egyéb programokat.

Két gyermekem és hat unokám van, szabadidőmet általában közöttük töltöm. Nagy színházrajongó vagyok, szeretek finom borokat készíteni és inni, főzni, utazni, rendszeresen sportolok. Nem tudom értelmezni az unatkozás, a fáradtság szavakat, a pihenés is aktív tevékenységet jelent számomra.

Varga Katalin Novitax ügyviteli szoftverfejlesztés

Varga Katalin

ügyfélszolgálat vezető

Zelenák Katalin néven születtem (hogy mikor, azt inkább fedje homály), amely nevet férjem után Varga Katalinra cseréltem.

Kereskedelmi végzettségemnek megfelelően helyezkedtem el, de egy idő után nem tudtam ellenállni a NOVITAX csábításának és 1993-ban csatlakoztam a NOVITAX csapatához. A hely szelleméhez igazodva mérlegképes könyvelői képesítést szereztem, azóta is regisztrált könyvelő vagyok.

A NOVITAX-ban töltött évek alatt megfordultam az ügyfélszolgálati munka szinte minden területén (számlázás, pénzügy, megrendelés, regisztráció, szoftver menedzser), jelenleg az ügyfélszolgálatai tevékenységet próbálom irányítani, összehangolni.

Négy gyermek anyukája vagyok, így nagyon be kell osztanom az időmet a szűkebb családom és a nagyobb családom (a NOVITAX) között.

Ezért aztán a szabadidőmről nem igazán tudok beszámolni, ha mégis valahogy adódik egy kis lehetőség, szeretek színházba járni, utazgatni, és semmiképp sem hagyom ki az éves közös családi nyaralásokat.

ifj. Zelenák András Novitax ügyviteli szoftvefejlesztés

ifj. Zelenák András

fejlesztési vezető

Édesapám korán megfertőzött a számítástechnika mételyével, ezért szinte természetes volt, hogy a számítástechnikai középiskola elvégzése után a Számviteli Főiskola informatikai szakát végeztem el.

Apám invitálására „a tehetséges emberek inkább nálunk dolgozzanak, mint a konkurenciánál” már a főiskolai évek alatt is munkát vállaltam a NOVITAX Kft.-nél, ahova 1996 -ban csatlakoztam, azóta is ez az egyetlen munkahelyem.

Kezdetben kisebb programfejlesztési feladatokat láttam el, majd tudatosan és fokozatosan vettem részt szinte minden program fejlesztésében, ma már fejlesztési vezetőként átlátom a teljes rendszert.

Jól érzem itt magam, és ahogy a dolgok állnak, nem lennék szomorú, ha majd nyugdíjba vonulásomkor (ha akkor még lesz ilyesmi) csak egy munkahelyről kellene begyűjteni a nyugdíjszámításhoz szükséges adatokat.

Nős vagyok, két gyermek apja, kiegyensúlyozott boldog családi életünk van. Sokat járunk kirándulni, moziba, színházba és persze a hét csúcspontja, amikor a három generációs Zelenák Andrások együtt mennek Vasas meccsre.