Folyamatos karácsony

A nemzetközi helyzet fokozódik, mondta Virág elvtárs (Bacsó Péter, A tanú című filmjében), a hazai nemkülönben ezt én teszem hozzá, mint egykori Zelenák elvtárs. Abban az időben, az ideológiai különbségek ellenére, mindenki elvtárs volt, milyen szépen is hangzottak a “reakciós elvtárs”, a “burzsoá elvtárs”, vagy a “kulák elvtárs” megszólítások.

Akárhogy is fokozódik a nemzetközi vagy a hazai helyzet, az év vége felé mindig kitör a karácsony, és ez most sincs másképp. A karácsony az egyik legszentebb és legdrágább ünnepünk, az idei különösen drága.

És az is megfigyelhető, hogy minden évben korábban kezdődik a karácsony, ebben az évben már augusztusban is láttam karácsonyi kirakatokat, úgy tűnik, haladunk a folyamatos karácsony irányába, amely megvalósulásának őszintén örülnék.

Úgy gondolom, hogy ennek a pogányból kereszténnyé váló és azt túlnövő ünnepnek a Föld szinte minden országában különleges szerepe van a családok, a nemzetek összetartásában, a szeretet lángjának őrzésében, szeretteinkről való törődés boldogító érzésének fennmaradásában.

Hiszen őszinte szívből, szeretetből adni, legalább akkora örömöt okoz, mint hasonló érzésekkel körülölelve kapni. Apró ajándékaink csak ürügyek érzéseink kifejezéséhez, a karácsonyi hangulat létrejöttéhez, a saját karácsonyuk boldoggá válásához.

Ezekben a napokban mintha minden ember megváltozna, eltűnik a rossz, csak a jó és csak jó emberek maradnak.

Bízom abban, hogy ilyenkor még a harctereken sincsenek ellenségek, a harcoló felek fenyőággal, szaloncukorral díszítik puskáikat, bár nem borulnak egymás nyakába, de ők is békésen élhetik meg az ünnepüket.

Hát ezért örülnék a folyamatos karácsonynak, mert akkor talán sem a nemzetközi, sem a hazai helyzet nem fokozódna.

Munkatársaim és a magam nevében, emlékezetes, békében, szeretetben, családi körben eltöltött, gondtalan és boldog Karácsonyt Kívánok Önöknek!

Zelenák András
ügyvezető