Fontos levél!

Levelünkkel a 2020. (szökő) évre vonatkozó évkezdésüket szeretnénk megkönnyíteni, ezért kérjük, hogy figyelmesen olvassák el.

PROGRAMRENDELÉS
Programhasználati szándékukat folyamatosnak tekintjük, amelyet nem tör meg az évváltás. 2020-ra, tehát csak akkor kell programátvételi lapot kitölteni, ha az előző évhez képest jelentősen változnak a programhasználat feltételei vagy a programot rendelő cég adatai.

Mivel ez egy vélelmezett programhasználat, az első időszak programhasználati díjáról minden ügyfelünknek díj értesítőt küldünk, amelyet ha kifizetnek (a kifizetett összegről azonnal számlát állítunk ki), véglegesítjük a programhasználatot. A korábbi szokások szerint a további időszakokról a megszokott bizonylatot (díjfizetési értesítő levelet) fogjuk kiállítani.

Amennyiben változnak a programhasználat feltételei, vagy az adataik, akkor kérjük, hogy a változásokat mindenképp írásban közöljék, például a programátvételi lap kitöltésével.

A programátvételi lap kitölthető honlapunkon, valamint nyomtatványként le is tölthető.

A honlapon kitöltött programátvételi lapok adatai bekerülnek szerződés nyilvántartásunkba, ezért kérjük, hogy lehetőleg a honlapon közöljék megváltozott programhasználati szándékukat.

A programhasználati díjak nem változtak!

2020. évi árlista, szintén letölthető honlapunkról, a letöltött árlista kinyomtatható.

Az árlistánkra felkerültek a 2020-tól már élesben is használható web alapú programjaink, a (WebBér és a WebTax), amely programokat elsősorban az ügyviteli szolgáltató cégek ügyfeleinek ajánlunk (lásd korábbi a digitalizálásról szóló hírlevelünk).

A programátvételi lapot és árlistát csak külön kérésre postázzuk.

Új megrendelőink szoftvereinket továbbra is programátvételi lapon rendelhetik meg, amely letölthető (vagy kitölthető) honlapunkról.

Kérjük 2020. évre vonatkozó programhasználati díjat csak az általunk küldött díjfizetési értesítő levél alapján, legkorábban csak 2020-ban utaljanak részünkre.

REGISZTRÁCIÓ
Ezúton is köszönjük segítségüket, megértésüket és türelmüket, amelyet az új regisztráció rendszer bevezetéséhez az év elején tanúsítottak. Reméljük, egy év távlatában Önök is úgy gondolják, hogy az új rendszer bevált, azon nem is kívánunk módosítani.

További jó hír, hogy ebben az évben nem kell a tavalyi eljárást megismételni, a regisztrációs jogosultságukat átnyitjuk a következő évre, nem kell újra regisztrációs fiókokat létrehozniuk. Vagyis a 2020. évi verzió letöltése után az előző évi adatokkal technikailag regisztráltak lesznek, a regisztráció a programhasználati díj megfizetése után válik véglegessé.

A regisztráltság nem vonatkozik a könyvelt (bérszámfejtett stb.) cégekre. Tapasztalatink szerint ez a kör változik az évek között a legtöbbet, és meg akartuk adni Önöknek azt a lehetőséget, hogy felülvizsgálhassák, hogy mely cégekkel szeretnének dolgozni az előző évihez képest.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, ha átnyitnak egy olyan céget, amely az előző évben regisztrált volt, akkor a program a nyitás után megkérdezi, hogy “A regisztrált cégek közé fel kívánja venni az átnyitott céget?”.

A “Nem” esetén az átnyitott cég nem lesz regisztrált, az “Igen” esetén a program tovább kérdez:

“A tavalyi regisztráció alapján?”

Az “Igen” esetén a cég az előző évi jogosultságokkal regisztrált lesz, a “Nem” esetén üresen (az előző évi bejegyzések is törlődnek) megjelenik a cégregisztrációs képernyő, amelyen be kell jelölni a cégjogosultságokat. A cégjogosultsági adatok tárolása után a cég regisztrált lesz.

A cégregisztrációs adatokat év közben a szokott módon meg lehet változtatni, ha azt a nyitáskor elmulasztották volna, vagy évközben adódik valamilyen változás.

A regisztrációkezelők (e-mail címek) változását az erre vonatkozó adatlap kitöltése helyett az adminisztrátori jogosultsággal rendelkező felhasználó e-mailban kezdeményezheti.

Az adminisztrátori jog átadására új adatlapot vezettünk be.

VERZIÓ VÁLTÁSOK
Nyilván Önök is tudják, hogy az elkövetkező évben jelentős évközi jogszabályváltozások várhatók. Ennek megfelelően a programverziók érvényességét a várható jogszabályváltozások figyelembe vételével alakítjuk, annak érdekében, hogy véletlenül se tudjanak lejárt programokkal dolgozni. Ez az oka többek között annak is, hogy a bérszámfejtő program nem enged júliustól számfejteni, az évközi törvényváltozások átvezetéséig. Kérjük, hogy ebben az évben a szokásosnál jobban nézzék át a verzióinformációkat.

A 2020. évi program első verziójának letölthetőségéről és a jelentősebb változásokról körlevelekben fogjuk tájékoztatni Önöket.

Üdvözlettel:
NOVITAX Kft.