Alapvető változás a személyi jövedelemadó bevallás elkészítésében

Csaknem harminc évi, hosszú és fáradságos munkával, a kezdetben néhány lapos szja bevallást (közismert nevén az 53-as bevallást) sikerült soklapos, a halandó ember számára szinte érthetetlen bonyolultságú bevallássá hizlalni.

Ezt végre a NAV is belátta, és köszönhetően annak, hogy időközben a 08-as adatszolgáltatásokat is sikerült feldolgoznia, a 2016. évre először, nagyvonalúan, adóbevallás tervezetként, minden olyan magánszemély részére elkészíti az 53-as bevallást, akinek munkáltatói adóbevallását a munkáltató nem vállalta (de ebben az új helyzetben miért is vállalná).

A magánszemély fogalmába e tekintetben nem számít be az egyéni vállalkozó, az áfa fizetésre kötelezett magánszemély, valamint az őstermelő. Természetesen, senki sem veszíti el azt a lehetőséget, hogy szja bevallását továbbra is saját kezűleg, hagyományos módon készítse (készítesse) el, ha azt határidőn belül  be is adja.

A NAV által készített bevallás tervezet kezelésére (megtekintésére, elfogadására, módosítására) felértékelődött az ügyfélkapus hozzáférés, ezért célszerű a magánszemélyeket ösztönözni ügyfélkapus hozzáférés nyitására (az ügyfélkapu nyitásához itt kaphatnak segítséget.

Az adóbevallási tervezeteket a NAV március 15-ig az ügyfélkapus felületen hozzáférhetővé teszi, az ilyen hozzáféréssel nem rendelkezők kérhetik a bevallás tervezet postázását (sms-ben, vagy postai úton).

Az adóbevallás tervezetet a magánszemély az ügyfélkapun keresztül elfogadhatja, módosíthatja, kiegészítő bevallást nyújthat be, ha nem csinál semmit akkor a NAV a bevallást véglegesnek tekinti. A véglegesnek tekintett bevallást a magánszemély a bevallási határidőn belül benyújtott hagyományos bevallással korrigálhatja (a beadott bevallás a NAV bevallás helyébe lép).

A határidők nem változtak: Az adó megfizetése: május 20. a kiutalás: 30 nap, a  kiutalási igényről az adóhatóság tájékoztatja a magánszemélyt.

Fontos, ha a munkáltató, nem vállalja az adó megállapítás elkészítését, köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy az adóhatóság a részére tervezet készít.

A változás következtében új problémaként még felmerülhet, hogy hová tegyük a sört, mert feleslegessé válik a „söralátét”, és a bevallás NAV-os elkészítését kérő nyilatkozat.

Bérszámfejtő programunk év végi és évzáró verzióit természetesen felkészítjük az ismertetett változásokra, beleértve az új nyilatkozatokat is.