Novitax
Vélemények
Felhasználóink írták rólunk
Rólunk írták
-
Az immáron két generációs családi vállalkozásunk több, mint két évtizede kitart a Novitax mellett, ami egyértelműen tükrözi mind a Novitax Munkatársaival, mind pedig a programmal való elégedettségünket. A jogszabályi- és adózási környezet állandó, sokszor – különösen napjainkban - ad-hoc változásai viszonylag hamar a program részévé válnak, amely nekünk könyvelőknek, bérszámfejtőknek különösen nagy segítséget jelent. A programnak majdnem mindegyik modulját használjuk, amelyek egymással kommunikálnak, tovább egyszerűsítve a munka elvégzését, illetve lecsökkentve az ehhez szükséges időt. Kezdetben még a DOS-os verziót használtuk és minden gép külön munkaállomásként működött. Ahogy haladtunk előre az időben, a Novitax is úgy alkalmazkodott az adott kor követelményeihez, megjelent a Windows-os változat is, majd a szerveres környezet is elérhetővé vált, most pedig a Windows 10-re történő átállás sem okozott semmiféle bonyodalmat. Több esetben fordult elő, hogy egyedi igényt jeleztünk, amelyet úgy ítéltek meg, hogy valamennyi felhasználónak segítségére lehet, ezért a Novitax beépített azt a programjába. Összegezve a Novitax Win-Tax rendszere egy komplex, jól kezelhető, rugalmas és legfőképpen naprakész rendszer, csak ajánlani tudom.
-
Kedves NOVITAX! Az elmúlt 23 évben amióta a Novitax Kft programjaival dolgozunk szinte az összes éves továbbképzésen részt vettünk. Azért választjuk a Novitax Kft éves továbbképzését minden évben, hogy az előadók felkészültsége maximális és ezen a két napon minden érintett adónemben történő változásról értesülhetünk.
-
Kedves András, Kedves NOVITAX! Nap mint nap elcsodálom a programjukat, főképp, ha új cég érkezik hozzánk, hogy mennyi mindent tud és milyen hasznos dolgokkal van felvértezve. Bizton állíthatom, egy fő munkaerőt képes kiváltani nemcsak bér, de pontosság, megbízhatóság szempontjából is. Bízom benne, hogy még Önnek is sokáig sikerül a céget és a programot fenntartani, ami kicsit a mi sikerünk kulcsa is. További jó munkát Önnek és munkatársainak,
-
A Novitax Kft. által fejlesztett programokat és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat közel 15 éve használom, és a legnagyobb dicséret a részemről, hogy meg sem fordul a fejemben másik ügyviteli szoftver keresése.
-
Kedves NOVITAX! Azt szokták mondani, mindez nem jöhetett volna létre, ha a NOVITAX nem segíti munkánkat. Ezért én is köszönöm Önöknek a minket segítő munkát, a türelmet a néha fárasztó kérdésekért, kérésekért, amelyeket a beszámolók és egyéb bevallások, adatszolgáltatások készítésekor feltettünk Önöknek.
-
A kettős könyvviteli programot évek óta használjuk és nagyon meg vagyunk elégedve a programmal. A program rengeteg plusz funkcióval rendelkezik, amelyek a mindennapi munkánkat megkönnyítik, az információkat gyorsan le lehet kérni a programból, listái átláthatóak, hálózatban is gyorsan működnek a lekérdezések. Ügyfélszolgálattal nagyon jó és könnyű együtt dolgozni, akik mindig keresik a jó megoldást az ügyfélnek. Fejlesztési igényünket mindig figyelembe veszik, illetve jogszabály változásokkal kapcsolatban is naprakész a Novitax ! Csak ajánlani tudom mindenkinek !
-
2015-től vagyunk Novitax ügyfelek. Nagyon nehezen szántuk rá magunkat a váltásra, de egyáltalán nem bántuk meg! Több modulját használjuk (kettős könyvvitel, bérszámfejtés-TB, számlázó). Kivétel nélkül mindegyikre elmondhatjuk, hogy könnyen kezelhető, paraméterezhető, megbízható program. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően mindig naprakész, nem az utolsó pillanatban jutunk hozzá egy-egy jogszabályt követő frissítéshez. Az ügyfélszolgálat elérhető, készséges, és főleg: gyors választ ad egy-egy felmerülő kérdésünkre. A Novitax használatával rengeteg időt és energiát spórolunk meg.
-
Kedves Novitax Kollégák! Cégünk úgy döntött, hogy a gyorsabb munka érdekében beruház egy új gépre. Több órányi telepítések, frissítések ( nem novitax) után, végre működő képes lett a számítógép. Majd mire elkezdtük volna a tényleges munkát kiderült, hogy szinte minden program menüje homályos a drága windows dpi beállításai miatt. Meglehetősen kellemetlen úgy dolgozni folyamatosan, hogy minden szöveg elmosódik előttünk. Találtunk egy leírást, hogy hogyan változtatható meg. Erre azonban csak egyetlen program( az ANYK-t is beleértve) beállítása adott lehetőséget a TIÉTEK ! Ezúton köszönjük nektek, hogy folyamatosan fejlesztetek és felhasználóbarát programot alkottatok! Örömmé teszitek a munkát! Köszönjük!
-
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kíván a Járulék bt összes munkatársa .Az elmúlt húsz évet remélem következő húsz év követ az együtt működésben ,ha már nem velem de a bt-ben dolgozó gyerekeimmel .Remélem 2017-ben is NAV minden törvény változását Önök segítségével megtudjuk oldani határidőre .
-
Kedves Novitax Munkatársak ! Köszönöm az egész évi munkátokat és segítségetek amivel a munkánkat próbáljátok megkönnyíteni . Mindig számíthatunk rátok ! Már 26 éve dolgozom veletek és maximálisan elégedett vagyok köszönöm nektek hogy a rengeteg jogszabály változást követve a friss információkat átadva dolgoztok. A rendezvényeken is a legjobb tudásotokat adjátok illetve a legjobb előadókat kéritek fel. Nagyon boldog és békés karácsonyt kívánok nektek és mivel már idén mi sem dolgozunk nagyon boldog és eredményekben gazdag új évet kívánok a magam és az alkalmazottaim nevében !
-
Köszönjük, ez nagyon jó hír, már izgultunk, hogy hogyan lesz megoldva. Decemberben egy megszűnő cégnek kellett leadnunk egy beszámolót az OBR-en keresztül, hát legalább fél órába telt, mire sikerült hiba nélkül beküldeni. Akkor én is "megátkoztam" az új rendszert. Az Önök programjával eddig az ÁNYK-ba történő exportálással kb. 5 percbe telt egy mikrogazdálkodói mérleg beadása. Bizony ez a májusi szezonban nem mindegy egy könyvelőirodának. Nagyon köszönjük tehát a fáradtságos munkájukat, el tudom képzelni, milyen nehéz volt, de ismét bebizonyították, hogy érdemes az Önök programjával dolgozni. Üdvözlettel: Lukács Katalin
-
Tisztelt Zelenák András Ügyvezető Úr! Szeretnék köszönetet mondani Önön keresztül az ügyfélszolgálatos kolléganőknek akik a kettős és a bérszámfejtés modulon dolgoznak. Ezen munkatársainak nap, mint nap igen megterhelő "agyi munkát" kell végezniük: ráállni minden egyes ügyfél problémájára és azt maradéktalanul megoldani. Valljuk be, hogy mindannyiunk napjaiban vannak nem túl hatékony időszakok, viszont az említett kollégáinak, még ekkor is kiemelkedő teljesítményt kell nyújtaniuk és biztosíthatom, hogy saját tapasztalatom alapján én személy szerint mindezt meg is kaptam. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy magas szakmai tudással kell rendelkezniük mind a használt program tekintetében, mind a törvényi háttér ismeretében egyaránt. Szintén személyes tapasztalatom, hogy a vezetői dicsérő szavak motiválttá teszik az alkalmazottakat. Kérem tegye ezt meg az említett kolléganők felé, tolmácsolva az én köszönetemet is a munkájukért.
-
Tisztelt Novitax munkatársak! Gratulálni szeretnék a programhoz. Én csak számfejtéssel foglalkozom, de teljesen odavagyok ezért a programért. Kiváló a kinézet, nagyon sok fejlesztés történt az elmúlt időszakban, ami még inkább felhasználóbaráttá tette a rendszert. Külsős bérszámfejtő lévén több bérprogrammal dolgozom, amik között piacvezetőnek mondott drága programok is vannak, de magasan a Novitax a kedvencem. Egyszerű és tökéletes. Nem kell 66 ezer dolgot paramétereznem, hogy megkapjak egy listát, egy gombnyomásra lejön a távolléti díj emelő kimutatás, amit nem sok program mondhat el magáról. Adóelőleg nyilatkozatra kérhetem a gyerekek adatait, kiírja, hogy szünetelés esetén mennyivel csökkent a szabadság stb. Csak párat megemlítve, ami nagyban segíti a munkánkat, de nem minden fejlesztőnek jutott ez eszébe. 😊 Szuper, hogy most már a törzsszámfejtésből az alapbér módosítja a tájékoztató soron lévő alapbért. Ennek különösen örültem. Tényleg nagyon örülök, hogy lehetőségem van ezzel a programmal dolgozni. Köszönöm szépen!
-
Szia András ! Csak visszajelzésként szeretném Neked elmondani, ha lenne OnLine panaszkönyved, most oda írnám be, de nem panasznak, hanem dicséretnek – nagyon meg vannak elégedve az Ügyfelek a Novitax Kft termékével és támogatásával! Egyes kollégáid mind egytől-egyig olyan hozzáállást képviselnek, ami nagyon közel áll a mi csapatunk elhivatottságához és hozzáállásához! Jó érzéked volt ezt a csapatot összerakni és olyanná formálni, amilyen! Jó a Novitax Kft-ve együtt dolgozni ! Üdv, Tibi
-
A hó vége és a hó eleje minden hónapban megterhelő és stresszes volt!
- hóvégére összegyűltek a számlák,
- kinyomtattam a banki kivonatot,
- ellenőriztem, hogy az összes el lett utalva,
- ha valami kimaradt pótoltam,
- szétválogattam őket, kp-ra, utalásra és méret szerint,
- lefénymásoltam és lefűztem,
- tucat post-it-ot ragasztgatok a problémás számlákra, amit ha mázlim van rajta is marad
- összekészítettem a könyvelőnek
- letöltöttem a bankkivonatot és ki is nyomtattam
- letöltöttem a kimenő számlákat
- leellenőriztem még egyszer, hogy mind ki van egyenlítve
- elvittem a könyvelőnek
- rettegve vártam, hogy ebben a hónapban már megint melyik számlával és milyen probléma lesz
- mit nem találnak, mi nincs elutalva, mi veszett el keresgetni a számlákat, könyörögni a partnereknek a pótlásért
-
Kedves András és kollégái ! Eddig is maximálisan megbíztam a Novitax programokban, és ez ezentúl sem lesz másképp 🙂 Köszönöm a kitartó munkájukat, mellyel segítik a miénket is . Minden jót, és kitartást ezekben a nehéz időkben is ! Üdvözlettel: Berec Andrásné Amiconto KFT
-
Kedves Anita! Az év elején vásároltam meg a Novitax kettős programot, a kvótánkat februárban már bővítettem is. A hardvereinket és a net elérésünket kicsit hozzá kellett igazítanunk a programhoz, de már mindezen túl vagyunk. A kettős könyvviteli használhatósága, az egyedi megoldások és a támogatás nagyon tetszik a munkatársaimnak és nekem is. Szeretnénk tovább bővíteni a Novitaxban könyvelt cégeink körét. A honlapon szereplő megrendelőt elküldtem. Köszönjük, hogy a fejlesztésükkel cégünk növekedését segítik elő! Üdvözlettel: Lizák Andrea vezérigazgató
-
Iskolánk - a csepregi Nádasdy Tamás Technikum - immár három éve használja a NOVITAX integrált programját a Pénzügyi-számviteli ügyintézők oktatására. Nagy előny az, hogy diákjainknak igazi versenyképes tudást kapnak, hiszen az oktatás kiterjed a kettős könyvviteli programra, a bér programra és a készletnyilvántartó program megismerésére is. Végzett szakembereink nagyobb eséllyel helyezkednek el a versenyszférában, hiszen a NOVITAX programot országosan széleskörűen használják a könyvelőirodák. Munkánk során segítő kollégákra számíthatunk a NOVITAX részéről, így remekül és gördülékenyen halad a munka! Köszönjük!
-
Kedves Novitax Munkatársak! 27 éve használom az Önök programját, 2 éve saját vállalkozásban, előtte pedig alkalmazottként. Köszönöm munkájukat, további sok sikert és kitartást kívánok ehhez a nem könnyű szakmához. Tisztelettel és köszönettel: Binger Rita
-
Kedves Novitax minden Tagja! 🙂 Szeretnék köszönetet mondatni azért a rengeteg munkáért, fejlesztésért, amit azért tesztek, hogy megkönnyítsétek a munkánkat. 🙂 Elképesztően jó, hogy a vevő – szállító számlákat egy kattintással lekönyvelem és a bankkivonatok automatikus könyvelése is nagyon sokat levesz a rögzítése időből.. (imádom nézni, ahogy villog a képernyő, ahogy könyveli a program automatikusan a tételeket 🙂 ) Óriási segítség! 🙂 Köszönöm szépen! Adrienn
-
Kedves "NOVITAX"-osok! Sok szeretettel köszöntünk Benneteket a születésnapotokon! Több mint 30 éve az életünk része vagytok, s reméljük, még lesztek is! Köszönjük a napra kész segítségeteket, tájékoztatásotokat ezekben a nem könnyű időszakokban is! Mindig számíthattunk, számíthatunk Rátok! További jó munkát ( nem teljesen önzetlenül) kívánunk Mindannyiótoknak! A mielőbbi személyes találkozás reményében szeretet teljes üdvözlettel: Fehérné Marika, Vadászné Nóri
-
Kedves Anita! Túl az első hónapon és csak jelezni akartam, hogy a program szenzációs és annyira felhasználóbarát, hogy bátran ajánlanám. Az ügyfélszolgálat elérhető, segítőkész. Köszönöm. Üdv, Bea
-
Társaságunk a Prémium Kert Kft 2022 óta használja a Novitax által kifejlesztett Ntax, Bér és WebBér programokat. Nagyon meg vagyunk elégedve az általunk használt program részekkel. Könnyen átlátható, logikus felépítésű. Probléma esetén az ügyfélszolgálat segítőkész hozzáállásával gyorsan elgördülnek az akadályok. Mindenképpen csak ajánlani tudom.
-
Könyvelőirodánk immár 15 éve használja a Novitax programjait. A MASC Kft megbízható partnereként tekint a Novitaxra és örömmel dolgozunk együtt vele. Köszönjük a kollégák támogató munkáját, gyors reagálását a felmerült kérdésekkel kapcsolatban, továbbá az időként viharos gyorsaságú és hajmeresztő törvényi változások lekövetését és beépítését a programba. Számunkra ugyancsak nagyon fontos, hogy a modulok kezelése felhasználóbarát módon került kialakításra, mert ezzel értékes időt takarítanak meg nekünk, amelyet a munkánkra tudunk fordítani. Mindig érdeklődéssel várjuk a képzéseket ( akár online, akár személyesen ) és a kiváló meghívott előadókat. Köszönjük az eddigi együttműködést és hogy a továbbiakban is számíthatunk Rátok! Üdvözlettel: Zoltán
-
Tisztelt Novitax Kft! Köszönjük a sok évnyi munkájukat és a sok segítséget. Az 1996. évi megalakulásunktól az idei évi megszűnésünkig érdekes volt nézni a sok fejlődést. Ahogy az informatika minden szegmense változott, úgy váltotta fel a DOS-os verziót a Windos-os verzió. A nagy méretű floppy lemezt felváltotta a 3,5 inches hajlékonylemez. (Bár a postásnak, még ezt is sikerült félbehajtva bedobni a postaládánkba.) Tartottunk a változástól, amit persze utóbb egy kicsit sem bántunk. És az évek múlásával lett egyre látványosabb és komplexebb a program, ami mind a felhasználók munkáját segítette. Az egyik legjobb döntés volt, hogy anno a Novitax programjait választottuk. Szívből kívánunk Önöknek további sok-sok türelmet a jogszabályok követéséhez és azok programokba építéséhez. Üdvözlettel: Kiss Zoltánné és Kiss Gabriella