Találkozzunk személyesen a Bodrogi Kúriában: ismerje meg az adóváltozásokat – baráti körben
A koronavírusjárvány előtti boldog békeidőkben, legalább évente egyszer alkalom nyílt arra, hogy személyesen is találkozhassunk. Miközben ismerkedtünk a következő év adóváltozásaival, volt lehetőségünk arra, hogy megbeszéljük közös dolgainkat, értékeljük az elhangzottakat, közösen merengjünk múlton és jövőn.
Sajnos ez az elmúlt évben kimaradt – csupán a “sivár” és személytelen virtuális térben találkozhattunk. Azonban most úgy állnak a dolgok, hogy komoly esélye van annak, hogy folytassuk a több mint harminc éves hagyományt.
Örömmel jelenthetem be, hogy ebben az évben, a Bodrogi Kúria Wellness Hotelben (Inárcs) november 25. és 26. között, személyes részvétellel, megtartjuk az éves adófelkészítő, kétnapos továbbképzésünket, amelyre szeretettel meghívjuk Önt.
A továbbképzésen előadóink adónemenként veszik sorra a jogszabályváltozásokat, illetve megbeszéljük fejlesztéseinket, baráti körben. Egyúttal egy csésze kávé vagy pohár ital mellett megpróbálunk megoldásokat találni közös problémáinkra.
Tudjuk, hogy nagy a konkurencia – számos helyen tartanak a Novitax rendezvényéhez hasonlókat – de van, amit nem lehet megfizetni és máshol megkapni: ez pedig a közös múlt és remélhetőleg a jövő, a barátság, és az, hogy az előadásokon túl nekünk van miről beszélgetnünk egymással. Ez az, ami máshol “nem kapható”.
Részvételi formák | díj/fő |
---|---|
Teljes ellátással 2 ágyas szobában | 77.500 Ft/fő |
Teljes ellátással 3 ágyas szobában | 75.000 Ft/fő |
Tanfolyami díj, ebéddel | 53.000 Ft/fő |
Tanfolyami díj | 39.000 Ft/fő |
A továbbképzés részletes programja itt látható.
A táborra IDE kattintva jelentkezhet.
A hatályos jogszabályoknak megfelelően a Novitax táborba, azaz a Bodrogi Kúria Wellness Hotelbe csak védettségi igazolvány felmutatásával, vagy az erre használható elektronikus applikáción keresztüli bemutatással szabad belépni. (A bejelentkezéskor kötelező a védettségi igazolvány és a személyazonosító okmányok bemutatása.)
Üdvözlettel:
Zelenák András
NOVITAX Kft.