Szeretetben töltött, boldog karácsonyt kívánunk!
Ha jól számolom, akkor ebben az évben már a hetvenedik karácsonyomra készülhetek, de ne ijedjenek meg, ezeket nem kívánom egyenként felsorolni. Például azért sem, mert nem mindegyikre emlékszem.
Arra azért jól emlékszem, hogy az első karácsonyomra egyáltalán nem emlékszem, igaz, akkor még épp, hogy öt hónapos voltam.
Amire már emlékszem, azok a csodálkozós karácsonyok voltak. Szerény körülmények között egy szobában laktunk nagyon sokan, úgy éltünk, mintha rólunk mintáztak volna egy neorealista olasz filmet. Szóval akkor úgy volt, hogy este lefeküdtünk, és reggelre ott állt a karácsonyfa és egy narancs, meg némi mogyoró ajándékként, néha valami más is.
Akkor mindezt még a Jézuska hozta, néha gondoltam is magamban, igen jó ez a Jézuska, hogy ennyi mindent hozott, pedig verekedtem a testvéreimmel, intőim voltak, és énekből, meg rajzból ismét kegyelem hármas leszek. De azonnal megfogadtam, hogy most aztán egy csapásra minden más lesz. Persze nem lett, de már az is szép, hogy legalább megfogadtam.
Aztán következtek a csalódás karácsonyai, amelyeket az előzött meg, hogy szüleim beavattak a nagy titokba, hogy a Jézuska nem szokott felénk járni. Korábban már mondtak valami hasonlót a nagyobb testvéreim, de hát nem vettem komolyan. Apa, anya nem hazudhat, meg attól is féltem, ha kételkedésemmel megbántom a Jézuskát, akkor biztos nem jön többet. Nem is jött.
De hát rá kellett döbbennem, hogy a felnőtté válás lassú folyamata kellemetlen dolgokkal is járhat.
Amint kihevertem a Jézuska elvesztése miatt érzett bánatomat és dacomat, amelyre ráment néhány karácsony, következtek a dolgos, tudatos karácsonyok. Sokszor az ünnepre való felkészülés, a másoknak okozott pillanatnyi öröm és boldogság többet jelentett nekem, mint azok az ajándékok, amelyekkel engem szerettek volna boldoggá tenni.
Aztán ez így ment nagyon sokáig, életem hol színes, hol szürkébb folyamát évente legalább egy alkalommal megszakította egy karácsony, mostanra már a hetvenedik.
Közben felnőttek a gyermekeim, lassan az unokáim is, volt alkalmam megtapasztalni milyen az a “skype” karácsony, de nem igazán tetszett.
Most visszagondolva, ami minden karácsonyban közös volt, függetlenül attól, hogy szerényebb, vagy jobb körülmények között ünnepelhettük, hogy amiben hittünk, az a család szentsége, az összetartozás és a mindenen áthatoló szeretet volt.
Az én családomban, amelynek értelmezése az évek során többször változott, ez az a közös vonás, amely minden karácsonyban benne volt, remélem benne lesz a hetvenedikben is.
Ehhez képest eltörpültek a készülődés fontos kérdései, mi legyen az ünnepi asztalon, kit mivel ajándékozzunk meg, ha még ezt az utolsó pillanatban beszerezem, akkor szebb lesz az ünnep. Karácsonyeste ez már nem számít, értelmét veszti.
Arról már a korábbi években írtam Önöknek, hogy a szélesebb értelembe vett család fogalmába beleértem Önöket, akik programjaink használatával tiszteltek meg bennünket, és a közvetlen munkatársaimat. Higgyék el, nekünk pont olyan jó érzés, ha valami olyan dolgot fejlesztünk a programokba, amellyel örömet szerzünk Önöknek, mint a karácsonyi készülődés öröme.
Szeretnénk még sokáig megörvendeztetni Önöket, ha ehhez nekünk nem is volna elég ötletünk, szerencsére Önökre mindig számíthatunk, de ha véletlenül Önök is kifogynának az ötletekből, még ott vannak a jogalkotók, akik biztos, hogy sohasem fogynak ki az ötletekből.
Engedjék meg, hogy munkatársaim és a magam nevében felhőtlen, békében, szeretetben, családi körben eltöltött, gondtalan és boldog karácsonyt kívánjak. Pihenjenek jól, mi is ezt tesszük, hiszen az újév mindannyiunk számára megfeszített munkával, dolgos hétköznapokkal indul.
Zelenák András
ügyvezető
