Meddig lehet még terhelni a könyvelőket?

Tavaly ilyenkor egyik gyermekkori álmom beteljesülésébe avattam be Önöket, ebben az évben olyan dologgal kell foglalkoznunk, amely vélhetően sosem volt gyermekkori álmunk, sőt felnőttkori sem.

Újra elérkezett a június elseje, a könyvelők napja, elkészítettük, beküldtük a beszámolókat, a társasági adóbevallást és minden mást, ami ezzel jár. Akár hátra is dőlhetnénk, tervezhetnék nyári programjainkat, de van valami, ami ebben az évben beárnyékolja a jól végzett munka örömét.

novitax.hu

Talán kitalálták, a GDPR-ről van szó! Nem hinném, hogy a szakmában vannak olyanok, akik ne tudnák, hogy mit takar ez, a többünk számára szitokszóvá vált négy betű.

Lehet, hogy a cél nemes volt, és bizonyára létezik az a nagyságrend, ahol valóban szükség van hasonló szabályozásra, de mi azért el voltunk nélküle jó harminc évig, különösebb probléma nélkül.

Bár hivatalosan a cégeknek maguknak kellene saját adatvédelmükkel foglalkozni, de mint minden olyan feladattal, amely “papír” munkával jár, azonnal megtalálják a könyvelőt, majd ő elintézi. De ha nem is így van, éppen elég problémát okoz a saját ügyrendünk átformálása, de hát a könyvelő mindent kibír (legalábbis sokan így gondolják).

És nem lehet tudni, hogy hol van az adatvédelem eleje, vége, például:

Elkérhetem-e a nekem tetsző hölgy elérhetőségét a randevú végén, vagy talán annyira titkos, hogy ő sem tartja nyilván, tehát nem is tudná megadni és itt vége is a bimbózó szerelemnek.

Ajánlhatok-e ismerőseimnek szakembert a mobilom telefonkönyvéből (Pl. GDPR szakembert), vagy félve az incidenstől, legjobb, ha törlöm az egész címlistámat, amelyet úgysem tarthatnék nyilván, mert szinte csak személyes adatok vannak benne.

Megnézhetem-e a gyermekem osztályzatait, vagy az ő személyes adatait, ha kíváncsi vagyok, beperelhet-e érte, mint ezt sokan teszik, megfenyegetve a húszmillió eurós bírsággal.

Nos, ezek a példák, amelyeket nyilván végtelenül lehetne folytatni, adják a helyzet komikumát és tragédiáját, a feladatot nem lehet megoldani, mert nincs se eleje, se vége, de valahogy azért eleget kellene tenni az előírásoknak.

Nekem azonban volna egy áthidaló javaslatom a GDPR fokozatos bevezetésére. Először egyszerűsítsük a dolgot, a rövidítésből hagyjuk el az “R” betűt, és arról hozzunk jogszabályt, hogy jelentősen növelni kell a “GDP-t”, legalább olyan mértékig, hogy legyen elegendő erőforrás a GDPR betartásának személyi és tárgyi feltételeihez.

Ha ez megvalósult, akkor újra vegyük elő az “R” betűt, hogy önként, örömmel és nem a bírság fenyegetettségében tudjuk betartani a GDPR összes előírását.

Köszönjük, hogy programjainkat használják, hogy segíthettünk az éves beszámolók elkészítésében, egyben élményekben és pihenésben gazdag nyarat kívánok minden ügyfelünknek.

Kérjük, ne mondják meg senkinek, hogy hol nyaralnak, hagyják otthon a számítógépüket, céges telefonjukat, mert ezek személyes adatok és dolgok, és hát ebben is be kell tartani a GDPR előírásait.

Üdvözlettel:
Zelenák András
ügyvezető