NFSZ adatszolgáltatás – határidő változás!

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján a következő tájékoztatás jelent meg:

“Tájékoztatjuk, hogy a 2017. évi, valamint a 2018. évi “1405-ös Egyéni bérek és keresetek” adatfelvételére 2018. szeptember 30-tól december 21-ig kerül sor. Az adatokat csak elektronikusan, az eddigi rögzítő felületen lehet majd beküldeni, Cégkapus azonosítás után. Adatlapokat és borító lapokat már nem küldünk Önöknek.”

Ezt az adatszolgáltatást tavaly még február 20. és március 31-e között kellett teljesíteni, a teljesítés ideje ebben az évben átkerült szeptembertől december 21-ig terjedő időszakra. Természetesen, bérszámfejtő programunk a kezdeti időponttól ebben az évben is el fogja készíteni az NFSZ adatszolgáltatást.

Üdvözlettel:
NOVITAX Kft.