A termékpaletta változásai!

A jó hír, hogy az Önök által szeretett, összes programunknak lesz 2019. évi verziója, sőt árlistánkon megjelennek új szolgáltatások is.

A teljes rendszert, az összes moduljával együtt WINTAX programnak nevezzük, ez nem változott, mint eddig is, bármelyik modult is használják, a letöltendő új verzió a Wintax telepítő (Wintax frissítő).

Az összes többi tárgyalt modul a WINTAX része.

Az egyszeres (TAXA) és kettős könyvviteli (NTAX), valamint a bérszámfejtő program (BÉR), bár a programok egyenként év közben sokat fejlődtek, ugyan abban a struktúrában rendelhetők, mint az előző évben.
Ezeknél a programoknál a termékpalettát érintő összes változás annyi, hogy a "Korlátlan" kategória meg- szűntetése miatt, a korábbi korlátlannak tekintett cégszám felett létrejöttek új kategóriák.

Az önmagában is többször integrált számlázó, pénzügyi nyilvántartó, készletnyilvántartó és egyéb analitikai programokat tartalmazó program együttest szerintünk értelmezhetőbb módon vontuk össze.

A RAXLA programnév 2019-től csak a számlázó programok közös neve lesz, de már a legnagyobb kiépítés sem tartalmaz a számlázáson kívül más program modult (pl. bejövő számlák, bankszámlakivonatok kezelése). Ennek egyik meghatározó oka az is volt, hogy a NAV csak a számlázó programok bejelentését igényli, az integrált rendszer további moduljaira egyelőre nem kíváncsi.

A RAXLA-nak három verziója van:

RAXLA-E: Egyszerű számlázó
RAXLA-D: Devizás számlázó
RAXLA-S: Mindent tudó számlázó

IPTAX
Új termékként létrehoztuk az Integrált Pénzügyi Nyilvántartó rendszert (márka neve: IPTAX).

Az IPTAX magában foglalja a teljes kiépítésű számlázót (a RAXLA-S változatát). A RAXLA-S az integrált pénzügyi nyilvántartási modulban használva lehetővé teszi az összes számlatípus (számlatömb) használatát, így például a bejövő, vagy annak minősülő dokumentumokat.


Magában foglalja a házipénztár kezelő programot (márkaneve: KPTAX).

Magában foglalja a külön modulként nem értékesített bankszámlakivonat feldolgozó modult (ez a termék önállóan nem is jelenik meg, mert csak a többi modullal együtt használható).

Az IPTAX rendszer leírása itt látható

Az IPTAX-hoz (és a RAXLA modulokhoz), opcionálisan fizetendő modulként kapcsolhatók a termékpalettán önállóan is megjelenő további modulok, az árlistánkon feltűntetett programhasználati díjakért, mint például:


Készlet nyilvántartási modul (márkaneve: RAKTAX)
Rendelés nyilvántartási modul (márkaneve: RETAX)
Jövedéki nyilvántartó modul (márkaneve: JÖV-TAX)
Előfizetői nyilvántartó modul (márkaneve: ELOTAX)

A termékpalettánkon 2019-től új termékként megjelenik az e-számla készítő, továbbító és tároló szolgáltatás, amely igénybevételi díjai a kiadott számlák számához igazodik.

Üdvözlettel:

NOVITAX Kft.

novitax.hu
Ez az üzenet üzleti/hivatali titkokat, valamint személyes adatokat tartalmazhat. Társaságunk a személyes adatokat az Általános Uniós Adatvédelmi Rendelet (EU Parlament és Tanács 2016/679. sz. rend.) előírásai, a titkok védelmét a Ptk. (2013. évi V. törvény) szerint látja el. Jogi szabályozásunk megtalálható a weboldalunkon.

Az üzenet kizárólag a Címzettnek szól. Azon Személyek, vagy Cégek, akik nem címzettjei, jogosultjai ennek az üzenetnek, nem ismerhetik meg, nem továbbíthatják, nem dolgozhatják fel.

Amennyiben ezt az üzenetet valamely, az internet sajátosságainak következtében felmerülő okból tévesen kapta meg, úgy kérjük, semmisítse meg és értesítse az üzenet küldőjét. Felhívjuk figyelmét, hogy a levélnek mind címzettje, mind tartalma harmadik személynek beavatkozásával befolyásolható, ezekből az okokból fakadó következményekért - mint illetéktelen címzett, hamisított tartalom, vírus - nem vállalunk felelősséget.

Novitax.hu  Mielőtt kinyomtatná ezt a levelet, gondoljon a környezetére!/Before printing think about environmental responsibility!