A Zelenák Sütiház hazajött!

sutihaz_01 big

Többször hírt adtunk már arról, hogy Zelenák Sütiház néven működik egy, a Novitaxhoz szorosan kötődő, minden (károstól és rossztól) mentes cukrászda, amely eddig Budapesten, a Bécsi úton volt megtalálható.

A járványhelyzet, és következményei miatt, úgy döntöttünk, hogy cukrászdánkat, a Zelenák Sütiházat átköltöztetjük a Novitax telephelyére, a Budapest, X. Gitár u. 4-be. Az elhatározást, tettek is követték, melynek eredményeképp a Sütiház, és a finomságait előállító cukrászműhely április 12-én (a jogszabály adta kereteken belül) az új helyén meg is nyílt.

Ha most belépnek a Novitax Kft. Gitár u. 4. szám alatti épületébe, egy ízlésesen berendezett, mutatós cukrászdában találják magukat, amely tele van szebbnél szebb, egészségesnél egészségesebb süteményekkel, tortákkal, sőt, nyáron még fagyit is lehet nyalni!

sutihaz_02 big

Kérjük, ettől ne lepődjenek meg, a Novitax nem váltott profilt, nem állt át a sütemények készítésére, továbbra is ügyviteli szoftverekben utazik. Tekintsék úgy a dolgot, hogy tevékenységi kört bővítettünk.

Ezentúl, ha valaki eljön hozzánk, akár bemutatóra, programkezelési ismeretek mélyítésére, megbeszélésre, vagy csak elmegy a ház előtt, és meglátja a messziről világító Zelenák Sütiház / Novitax táblákat és betér hozzánk, kezelheti kedélyállapotát, oldhatja stresszét, különösebb bűntudat nélkül, káros hatásokat nem okozó sütemények mértéktelen fogyasztásával, kávézgatással, dumálgatással.

sutihaz_03 big

A kisebb megbeszélésekre, rendezvényekre helyszínt is tudunk biztosítani!

Tudjuk, ez most még csak ábránd, hiú remény, mert a járványhelyzet miatt, most még ott tartunk, hogy szinte saját magunkkal sem foghatunk kezet, és amikor hazaérünk, és azt látjuk, hogy már otthon vagyunk, még magunkat sem engedhetjük be.

Bízunk benne, hogy ez a helyzet rövidesen változni fog, ha nem is lesz minden a régi, de valami hasonló állapot vissza fog állni, és eljön az idő, amikor újra szabadon nyalhatjuk a fagyit.

És jó, ha már most tudják, erre a Novitax telephelyén lesz a legjobb lehetőségük, a Zelenák Sütiházban.

Szeretnénk, ha nálunk Önök is otthon éreznék magukat, és időnként hazajönnének!

Üdvözlettel, Zelenák András