Digitalizáció a Novitax programokban

Egyre másra jelennek meg a “csodadoktorok”, akik azt ígérik, hogy a könyvelőknek (számfejtőknek) az adatbevitellel már nem kell bajlódniuk, csak meg kell nyomniuk egy gombot és minden bekerül (valaki másnak) az ügyviteli programjába, amely azokat feldolgozza, így a könyvelőre szinte már nincs is szükség.

Ez a reklám szintjén egészen jól hangzik, mindössze az a probléma vele, hogy ezt a gombot (bár újabban a NAV is kísérletezget vele) még nem találták fel! Csodák pedig nincsenek, munka nélkül nem lehet eredményeket elérni. Egyelőre a “humán komputerre”, a szakértő könyvelőre szükség van, azt nem helyettesítheti semmilyen szoftver.

Sőt, számokat is lehet látni, hogy a könyvelők már mennyi időt spóroltak (spórolhatnak) meg, amely számok nyilván tudományosan alátámasztott számítások eredményeképp jöttek ki, mert valószínűsíthető, hogy a valósághoz nincs közük.

Nekem erről a következő történet jutott eszembe:

Jóval fiatalabb koromban, az akkori munkahelyemen több trabant tulajdonossal dolgoztam együtt, és kávé szünetben (ami akkor csaknem a teljes munkaidőt jelentette) mindenki azzal dicsekedett, hogy milyen keveset fogyaszt a trabantja, az én kicsi kocsim fogyasztása persze meg sem közelítette az elhangzott értékeket.

Bosszantott a dolog, elvittem az autót a szervizbe, mondtam a szerelőmnek, hogy úgy állítsa be az autót, hogy annyit fogyasszon, mint a többieké. Mondta, hogy az lehetetlen, de köztes megoldásnak javasolta, hogy mondjak a legkisebb fogyasztásnál is kisebbet. Így is lett, én megnyugodtam, a többiek idegesek lettek, majd mondtak egy kisebb számot. A végén már szinte minden autó termelte az üzemanyagot. Persze ez is csak tudományosan volt alátámasztva.

Természetesen az igaz, hogy az informatika fejlődése folyamatosan új lehetőségeket nyit meg, amelyeket felhasználva, az ügyviteli munkából egyre többet vállalhat át egy jó, folyamatosan fejlesztett szoftver. Ennek bizonyítására elég csak a Novitax több, mint harminc éves múltjára visszatekinteni, hogy mennyi minden került a programjainkba, egyre többet vált ki a szoftver, a könyvelői, bérszámfejtői feladatokból.

Mint az a Novitax példája is mutatja, a digitalizálás első lépése az okos programok fejlesztése és használata, mert rossz, logikátlan buta, vagy a kulcsfunkcióra megoldást nem adó programokkal nem lehet hatékony munkát végezni.

De most új szelek fújdogálnak, mindenki valamilyen módon digitalizálást, papír nélküli könyvelő irodát ígér (bár szerintük az okos WC-k elterjedéséig legalább egy helységben a digitalizáció után is szükség lesz papírra).

Amit mások digitalizáció címén ígérnek, abból már sok minden, felár nélkül, már most is megtalálható a Novitax programokban (csak mi nem digitalizálásnak hívtuk eddig), és intenzíven fejlesztünk ebben az irányban továbbra is. Az e témában közreadott hírlevelük itt olvasható.

Üdvözlettel:
NOVITAX Kft.