A “finomhangolásra” is rá kell hangolódni!

novitax tuner bodrogiTalán az elmúlt évben írtam Önöknek, hogy a kis hazánkban van legalább egy dolog, amely soha nem készül el! Ez az adójogszabályok, amelyeket már több tíz éve, évente olykor többször is faricskálnak. Valószínűsíthető, hogy nem egészen ezért, de váltott a retorika és most azt hallani, hogy az adójogszabályok beváltak, véglegesek, csak a finom hangolásukra van szükség.

Persze ettől a kijelentéstől egyáltalán nem nyugodhatunk meg, mert a finom hangolásokat is többnyire nehezen viseljük, nekem eddig minden évváltás rémálom volt, akárhogy is nevezték a jogszabály változtatásokat.

Szóval az idén sem úszhatjuk meg, hogy ráhangolódjunk a jogszabály – változásokra, amelyre a legjobb lehetőségként a Novitax rendezésében tartott továbbképzést tudjuk ajánlani.

Továbbképzésünket ebben az évben is a tavaly jól bevált Bodrogi Kúriában november 25-26. között tarjuk. Az állandó résztvevőink által már megkedvelt előadókkal, ahová várunk minden érdeklődőt.

A továbbképzés arra is remek alkalom, hogy egymásra is hangolódjunk. Megismerjék a Novitax közeli és távoli jövőképét, hogy milyen irányban fejlődünk, hogy lépést tartunk a digitalizációval, hogy velünk is elérhetik a “digitális könyvelőirodát”. Akár egy pohár, nem feltétlenül üdítő mellett megismerhetjük az Önök igényeit, programhasználati szokásait, problémáit, vagy bármit, amellyel még jobban egymásra tudunk hangolódni.

A továbbképzés tervezett programja itt tekinthető meg, illetve jelentkezését is itt adhatja le.

A továbbképzésen való személyes találkozásig üdvözlettel:

Zelenák András
ügyvezető