A múlt század közepén, egy augusztusi éjszakán, a hulló csillagokkal együtt érkeztem meg erre a világra. Apám után a Zelenák, anyám után az András nevet (ő választotta) kaptam. Az úgynevezett „nagy generáció” oszlopos tagjaként (amelyről ekkor én még nem tudtam semmit) éltem unalmas, boldog gyermekkoromat, amelyet a nyári szünetekben végzett munkák és egy forradalom tett változatossá.
Érettségi után lakatosként erősítettem a munkásosztály sorait, a kezdeti lelkesedésem annyira alább hagyott, hogy egy év után úgy éreztem, sürgősen tovább kell tanulnom.
A harmadik év elvégzése után nagy önbizalommal és szerény tudással jelentkeztem az ország akkori legjobb számítástechnikai intézetébe, legnagyobb megdöbbenésemre fel is vettek programozónak úgy, hogy számítógépet nem is láttam közelről (akkor még más idők voltak). Jó csapat volt, nem lógtam ki a sorból, volt ott zenész, angol tanár, matematikus, pszichológus, nyelvész, tehát csupa rokon szakma, a géplakatosokat én képviseltem.
De hát én szervező mérnöknek tanultam, így addig helyezkedtem, amíg sikerült szervezési munkakörbe kerülnöm, bár eddigi életemben sok helyen, sok beosztást töltöttem be, de az imádott szakmámat azóta sem hagytam el.
A kor szellemének megfelelően hamar férj és apa lettem, Katalin lányom 1972-ben, András fiam 1974-ben született. A sikeres apa projekt időközben átment nagypapa projektbe, jelenleg hat unokám boldogít, komoly esélyem van arra, hogy jöhet még a dédnagypapa projekt is. Közelebbi családomhoz tartozik Szkubi kutya, a szenior korban levő labrador, akihez nemrég csatlakozott a Töpi névre hallgató, papíron szálkás szőrű tacskó (a valóságban nincsenek szálkás szőrei).
A házasság projekt csaknem húsz évig volt sikeres, majd hirtelen lezárult, azóta több kevesebb sikerrel keresem az új páromat.
A számvitellel egyetemi tanulmányaimon találkoztam először, négyesre vizsgáztam belőle, a lényegből csak annyit értettem, hogy tartozom a tanáromnak, mert nem követelt sokat. Aztán az életem másfele kanyarodott, főleg termelés előkészítési, termelés irányítási rendszereket terveztem, de közreműködtem országos nyilvántartási rendszerek kialakításában és működtetésében is.
Aztán jött a rendszerváltás, jött az áfa, az szja, a tao, a tb és a többi rövidítés, ezzel együtt nagyjából megszűnt a termelés, hirtelen nem tudtam mihez kezdeni. Hamar rájöttem, nem baj, ha nem termelünk, könyvelni akkor is kell, tehát könyvelő programot kell készíteni. 1990-ben létrehoztam a NOVITAX Kft-t, amelyben jelenleg több mint 25 fejlesztő és ügyfélszolgálatos munkatárs munkáját ügyvezetőként irányítom.
Az első könyvelő programunk két floppy lemezes XT gépeken futott, ennek ellenére sikeresnek bizonyult, így ügyfeleink száma évről évre gyarapodott. Az adótörvények egyszerűsítésének ütemével eddig lépést tudtunk tartani, például a kezdeti néhány lapos szja bevallásból „egyszerűsített” jelenlegi kisregényt is „olvasni” tudjuk. Azt mondják, hogy aki sokat néz hátra, nem jut előre, ezért a múltról ennyit.
A mostani siker termékünk a sok tízéves, egymásra épülő fejlesztés eredményeképp létrejött több felhasználós integrált és „dobozos” szoftverként is használható „Win-Tax” programrendszer, amelyről mindent megtudhatnak honlapunk nézegetésével.
Bármennyire is hihetetlen, de azért nekem is van magánéletem, kevés szabadidőm igyekszem hatékonyan kihasználni. Az iskolai szünetek főleg az unokáké, nálam alszanak, kirándulunk, kalandparkokba járunk, együtt nyaralunk, vásárolunk, moziba megyünk, szóval mellőzve a szülői felügyeletet, jól érezzük magunkat.
Gyakran járok színházba, koncertekre, a kultúrában a televíziót kivéve szinte mindenevő vagyok. A szőlő és a bor iránti szenvedélyem is hosszú időre vezethető vissza, amely szenvedély gyümölcsei megtöltik borospincémet.
Több mint ötven éve vagyok elvakult „VASAS” szurkoló, igaz nincs kapucnis felsőm, és csak a meccs miatt járok stadionokba.
Pár évvel ezelőtt rátaláltam a „pilátesz”-re (a belső izmokat erősítő lazító erőközpontot megmozgató torna), és a paleo (vagy ahhoz hasonló) étkezésre. A három „P” betűs szenvedélyemnek is köszönhetően testsúlyom ideális, fiatalnak, erősnek, szellemileg frissnek érzem magam, mások véleménye meg nem számít.
Egy ilyen bemutatkozás végén illik valamit a jövőről is mondani. Eddigi életemben nem szereztem ellenségeket, így nekik nem tudok üzenni, barátaimnak, ügyfeleimnek meg azt tudom mondani, hogy ha rajtam múlik, még sokáig számíthatnak munkámra, poénjaimra, tapasztalataimra, barátságomra.
De van még egy tervem. Úgy jó húsz év múlva szeretnék eljutni a Himalájára (a K2 talán jó is volna). Hogy miért? Tudják, a csúcson kell abbahagyni!
Köszönöm, hogy időt szakítottak rám!
Zelenák András
ügyvezető
