
|
Elérhetőségeink: 1105 Budapest, Gitár utca 4. Telefon: 263-2363 Fax: 262-6417
ÁlláskeresőkHoffmann Alexandra
A feltöltött önéletrajzomból kitűnik, hogy elsősorban a vendéglátóiparban dolgoztam, de a marketing területe is az érdeklődési körömhöz tartozik. A szálloda iparban is tevékenykedtem, így ez a terület sem ismeretlen számomra. Hosszútávra gondolkodom, amit kizárólag stabil munkahely nyújthat. Kellemes környezetben, kedves munkatársakkal, hisz egy cég belső kommunikációja meghatározza annak sikerességét. Részemről ez motiváló tényező, ami a teljesítményemben fog tükröződni. Hoffmann Alexandra önéletrajza Hoffmann Alexandra motívációs levele
KKV Klaszterház Zrt.Örömmel tájékoztatjuk partnereinket, hogy a Novitax Kft. és a Klaszterház Zrt. kiemelt partnerségi együttműködést kötött. Ennek keretében a Novitax Kft ajánlásával az Önök számára is elérhetővé válnak a Klaszterház Zrt. által nyújtott, olyan telefon, banki és egyéb kedvezményes szolgáltatások, amelyeket eddig csak a multinacionális nagyvállalatok érhettek el.
A 9 forint alatti mobil percdíjak miatt még azoknak is érdemes megismerni a Klaszterház tagság előnyeit, akik jelenleg más mobilflotta tagjai.
Egyszeri, belépési kedvezmény!
A díjmentes kapcsolattartás elősegítése érdekében 2012.12.31-ig minden ügyfelünk részére a Novitax kft átvállalja a Klaszterház 25 vagy 35 ezer forintos csatlakozási díját, amely összeget nem kell kifizetniük!
Ha felkeltettük érdeklődésüket minden kötöttség nélkül elérhetősége megadásával kérjenek további információkat a novitax@klaszterhaz.hu e-mail címen. Jelentkezésük után a Klaszterház képviselője 1-2 munkanapon belül felveszi Önnel a kapcsolatot. Tájékoztatást kérhetnek a következő telefonszámokon: 06-30/280-0000 vagy 06-62/611-211.
Klaszterház költségcsökkentés összehasonlitás
NICOpro KftGazdaságos és sokoldalú számítógépes hangrögzítő és hangkezelő rendszer (ABSONIC v2.0); mikrofon, telefon, rádiótelefon, URH, VoIP, Skype beszélgetések manuálisan vagy automatikusan vezérelhető rögzítésére, egy csatornától akár több százig.
AjánlatGuru.huÖnnek is fontos vállalkozása sikere? Ha nem tudja szolgáltatását hol érdemes népszerűsíteni, ha nincs ideje és türelme felkutatni új lehetőségeket, ha igazán színvonalas megjelenésre vágyik, akkor ÖNNEK IS KÖZTÜNK A HELYE! Új ügyfeleket, több megrendeklést szeretne? Regisztrálja cégét, szolgáltatásait az AjánlatGuru rendszerébe, mely folyamatosan monitorozza az Ön profiljába vágó felkéréseket, és automatikusan értesíti az új lehetőségekeről Regisztráljon még ma DÍJMENTESEN a www.AjánlatGuru.hu oldalon, hogy ne maradjon le egyetlen lehetésges megrendelésről sem!
Menedzser praxis Szakkiadó és Gazdasági Tanácsadó Kft.Kiadványok, konferenciák, szakmai tanácsadás Küldetésünknek tekintjük, hogy a folyamatosan változó, sokszor nehezen érthető és követhető jogszabályi környezetben biztos és a vállalatok számára is hatékony információforrást biztosítsunk a gazdaságban dolgozó szakembereknek.
vissza lap tetejére
|
Engedje meg, hogy bemutassuk a Win-Tax rendszer könyvviteli (kettős-
és egyszeres könyvvitel), bérszámfejtő, számlakészítő, házipénztár,
készlet-és rendelésnyilvántartási, útnyilvántartási és egyéb analitikai
programjait, amelyek dobozos programként és intergrált rendszerként
is használhatók. Árlistánk alapján a kiválasztott program könnyedén
megrendelhető és regisztrálható.
Köszönjük, hogy megnézi honlapunkat, eredményes munkát kívánunk.
1105 Budapest, Gitár u. 4. - Telefon: 061-263-23-63 Fax: 061-262-64-17
Minden jog fenntartva 1990-2012 © Novitax Kft.
Grafika: Webforma Média, Programozás: Brainspire Inc.