Tájékoztató!

2018-ban a szokásos jogszabályváltozások mellett a számlák NAV-hoz való eljuttatása (számlázó program bekötése) és a természetes személyek adatainak védelmére vonatkozó jogszabályok módosítása (GDPR) miatt kell jelentősebben módosítanunk programjainkat. A módosítások sok esetben a korábbi használat szigorítását is jelenthetik, amelyért elnézésüket kérjük, de nekünk, a mindenkori jogszabályokat az Önök érdekében is be kell tartanunk és be kell tartatnunk.

Az idézett változások egyike sem 2018. januártól lép érvénybe, de jobbnak látjuk, ha azoknak programjaink már sokkal hamarabb megfelelnek. A programhasználati változásokról a korábbi éveknek megfelelően több hírlevélben szeretnénk Önöket tájékoztatni, most csak a legfontosabbakra térünk ki:

Felhasználói jelszó használata

Ki kell zárnunk azt a lehetőséget, hogy illetéktelen személy felhasználói bejelentkezés nélkül meg tudja nyitni a személyes adatokat is tartalmazó adatbázisokat (minden program adatbázisában vannak adatvédelem alá eső személyes adatok).

Programjainkban eddig is benne volt az a lehetőség, hogy azokat csak a felhasználó azonosítása után lehessen elindítani. 2018-tól kötelező lesz a programhasználat felhasználói bejelentkezéshez való kötése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 2018. évi verzió bármely számítógépen történő első elindításakor kér egy felhasználó nevet és egy jelszót. Figyeljenek arra, hogy az első felhasználót a program adminisztrátornak tekinti, további jogokat csak adminisztrátori jogosultsággal lehet kiadni.

Számlázó program használata

Számlázó programunk eddig is megfelelt a vonatkozó jogszabályoknak, de néhány esetben csak figyelmeztető üzenettel jelezte, hogy a készülő számla esetleg sértheti a szigorúan vett vonatkozó jogszabályokat, de a felhasználó dönthetett úgy, hogy ennek ellenére kiadja a számlát.

A 2018. évi verzió már nem engedi az ilyen számlák tárolását, kizár minden felhasználói mérlegelést, csak szabályosan kiállított számlát enged tárolni, amely tartalmát a tárolás után már csak módosító számlával lehet megváltoztatni.

Arra számítunk, hogy 2018-tól jelentősen megnőhet a számla módosítások mennyisége, ezért egyszerűsítettük és rugalmasabbá tettük a számlamódosítást, amelyről egy másik hírlevélben fogjuk Önöket részletesen tájékoztatni.

Adatbázis használata

A 2018-as programváltozatok figyelni fogják a gépfüggetlen valós dátumot, amelyből a számítógép esetleges vissza dátumozása esetén is ki fog derülni a tényleges adatrögzítés, adatmódosítás ideje.

2018-tól a program, a főbb adatok tárolásával naplózni fogja az adatbázis visszatöltéseket, azok valódi idejét, tehát nyomon követhető lesz, ha a számlák egy korábbi adatbázis visszatöltése miatt “tűnnek el” az adatbázisból. Ezt a lehetőséget adatbázis sérülés miatti visszatöltés miatt nem tudjuk kizárni, az ilyen visszatöltéseket azonban javasoljuk az ok megjelölésével jegyzőkönyvezni.

Programjaink csak a saját visszatöltéseket figyelik, a rendszergazdák programon kívüli adat visszaállításait nem tudjuk figyelni, javasoljuk, hogy az ilyen visszaállításokat is szabályozzák.

Üdvözlettel:
NOVITAX Kft.