Útközben, már 30 éve…

Zelenák AndrásPár évvel ezelőtt a régi kollégákkal szakmai pályafutásom 45. évfordulóját ünnepeltük, és mint minden ilyen összejövetelen terítékre került, hogy ki mivel foglalkozik, kinek hogyan alakult az élete. Kicsit irigykedve hallgattam őket, mert szebbnél szebb, változatosnál változatosabb pályafutásokra derült fény. Amikor rám került a sor, azt mondtam, tudjátok én az elmúlt évtizedekben ugyanazon a programon dolgoztam. Viccnek vették, és jót nevettek rajta.

Pedig ha jól belegondolok, a lényeget tekintve valóban ez a helyzet. A hazai ügyviteli szoftver fejlesztés, ha azt valaki elhivatottan, ügyfelei minél jobb kiszolgálása érdekében végzi, valóban egy soha véget nem érő, örökös fejlesztés állapotában levő tevékenység.

Haladás persze van, az út elején volt a floppy lemezes XT, aztán jött az Dos-os korszak, amelyet a Windows és az internet követett, mostanában pedig a Webes fejlesztésről beszél mindenki.

Mint az időközben kiderült, harminc évvel ezelőtt a NOVITAX Kft. olyan útra lépett rá, amely valahol elkezdődött, valamerre tartott és tart is, de a vége sosem látszódik. És akkor még nem is beszéltünk a „képlékenyszikla” szilárdságú jogszabályokról, amelyekben az állandó csak a változás.

A harminc év egy kis lehetőséget ad az összegzésre. Úgy gondolom (és az ügyfeleink is osztják ezt a véleményemet), hogy a NOVITAX Kft. ezen a végtelen fejlődési úton mindig az élen járt és ez a jövőben is így lesz. Időben tértünk át a Windowsra, az igényekhez alkalmazkodva az elsők között integráltuk a korábbi „dobozos” programjainkat integrált vállalatirányítási rendszerré, és időben fogjuk ügyfeleinket ellátni Webes programokkal is.

Mi úgy vagyunk ezzel, ahogy az ismert dalszöveg mondja „Mindenütt jó, de legjobb útközben”. Megszoktuk, szeretjük ezt az állapotot, különösen akkor, ha ezen a göröngyös úton nem egyedül megyünk, hanem továbbra is Önökkel, Önökért.

A következő sikeres harminc év reményében:

Zelenák András
NOVITAX Kft
ügyvezető igazgató